Köszönjük szépen a Szülői Közösségnek a Pedagógusnapi megemlékezést.
Erzsébethelyi Családi Sportfesztivál
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR
TISZTELT SZÜLŐK!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előző évekhez hasonlóan ezen a nyáron is biztosítjuk gyermekeik felügyeletét, szünidei programját a NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN, mely 2018. július 2. és 2018. augusztus 3. között naponta 7.30-tól 16.30-ig két helyszínen várja a jelentkezőket:
- Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Békéscsaba, Irányi utca 14.)
- Erzsébethelyi Általános Iskola (Békéscsaba, Rózsa utca 21-23.)
Ebben az évben elsőtől – hatodik osztályos (6-12 éves korú) gyerekeket várunk a táborba.
Térítés: a tanév során fizetett 508 Ft/fő/nap (ami magában foglalja a napi háromszori étkezést) Megfelelő igazolással, mely tartalmazza a kedvezmény mértékét és jogcímét, az év közben járó kedvezmények itt is érvényesíthetők a békéscsabai lakóhellyel rendelkező tanulók esetében.
A táborban változatos programok – kézműves tevékenységek szabadidős foglalkozások, vetélkedők, versenyek, mesekuckó, sportjátékok és sportversenyek, gyalogos és kerékpáros túrák várják a gyermekeket.
Igény szerint – külön térítés ellenében – táboron kívüli programokat (mozi, kirándulás, strand, stb.) is szervezünk.
Jelentkezés: 2018. június 13-ig a jelentkezési lapok leadásával.
napközis_tábor2018 felhívás letöltés
Medve Szabadtéri Matekverseny 2018 Szeged
2018 . május 6-án reggel iskolánk 18 tanulója indult Szegedre, hogy részt vegyen a Medve Szabadtéri Matekversenyen.
A verseny érdekessége az , hogy a szabad ég alatt zajlik. Ebben az évben a Móra Ferenc Múzeum előtti terület és a Stefánia volt a helyszín, ahol 1200 medvebocs, kismedve, nagymedve és jegesmedve mérettette meg magát. Iskolánkból hatodikos és nyolcadikos tanulók vállalkoztak arra, hogy négy és fél órán keresztül matekozzanak a gyönyörű napsütésben.
A csapatok útilapukkal és térképekkel felszerelve vándoroltak az állomások között, ahol a feladatokat kapták. Egyszerre mindig egy feladatot kapott egy csapat, és a megoldás helyességétől függően továbbhaladt egy újabb állomásra. Sajnos megtapasztaltuk, rossz válasz esetén mellékvágányra is lehet kerülni. A cél a legtöbb feladat helyes megoldása volt.
Nagyon jól éreztük magunkat. Jövőre újra ott leszünk !
Hrabovszki Katalin
VITAMINKERT
FELHÍVÁS!
Kedves Szülők!
Intézményünkben nagyon fontosnak tartjuk a környezettudatos nevelést, az élhető környezet megóvását, a bennünket körülvevő élőlények megismerését. Ezért is hoztuk létre iskolakertünket, a „VITAMINKERT”-et. Ennek gondozásában számítunk az Önök segítségére május 12-én, szombaton délelőtt 9.00-11.00 óra közötti időszakban. Tanulóink már eddig is sokat dolgoztak azért, hogy a konyhakerti növények szépen fejlődhessenek. Várjuk olyan apuka segítségét is, aki damilos fűnyírót tudna hozni, mert másképp nem tudjuk rendbe tenni a műveletlen területeket. Szerszámaink vannak, ásásban és kapálásban várunk még segítséget! Szívesen fogadunk évelő virágtöveket, amiket elültethetünk. Kérem, hogy aki tud jönni, mindenképpen jelezze az osztályfőnöknél!
Segítségüket előre is köszönjük!
Kovácsné Szatyin Ildikó
szervező
Új étkezési térítési díj
Tankönyvrendelés szülői megtekintés és jóváhagyás
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a 2018/19-re tanévre vonatkozó tankönyvrendelés a szuloifelulet.kello.hu honlapon – a gyermek oktatási azonosító számát – beírva megtekinthető és jóváhagyható.
Anyagokkal, eszközökkel is segítik a békéscsabai szakkört (beol.hu)
Többek között vezetékek, hosszabbítók, elosztók, foglalatok, izzók és elemek voltak abban a csomagban, amit a Magyar Elektrotechnikai Egyesület békéscsabai szervezete ajánlott fel azért, hogy segítsék az Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa utcai telephelyén működő Leonardo szakkör működését.
A pakkot pénteken adta át az intézményben Balogh János Miklós és Hoffmann Ferenc, a társaság elnöke és titkára Arató Lajos matematika-fizika-technika szakos tanárnak, illetve Kucseráné Szabó Mária igazgatónak a nyolcadikos osztályos diákok előtt.
Teljes cikk: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/anyagokkal-eszkozokkel-is-segitik-a-bekescsabai-szakkort-1243849/
Ma már bobozik Sydney kenus olimpiai bajnoka (beol.hu)
Több mint háromszáz diák várta hétfőn a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskolában Pulai Imre olimpiai, világ-, és Európa-bajnok kenust.
A HISZEK Benned Sport Program utolsó rendezvényén, a „Sportolj együtt olimpikonokkal!” elnevezésű projekt záró elemeként egy különleges sportemberrel ismerkedhettek meg a kenulapátot ábrázoló kis táblácskákkal készülő kíváncsi jaminai diákok. Előbb arról győződhettek meg, hogy az 50. születésnapját tavaly novemberben betöltő kenus még mindig milyen fantasztikus erőben van.
A kétméteres óriás őrzi versenysúlyát, s bár a kidobós játék során kiderült, hogy a gyorsasága talán már nem a régi, az ereje igen. Bár szivacslabdával játszottak, akit azonban azzal eltalált, maradandó nyomot hagyott a testén. A kötélhúzásnál viszont másodpercek kellettek csak, hogy az általa vezetett diákcsapat legyőzze az amúgy nagyon sportos tanári kart.
teljes cikk: https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/ma-mar-bobozik-sydney-kenus-olimpiai-bajnoka-1230637/
Békéscsabán rendezték meg a megyei kick-box diákbajnokságot (beol.hu)
Békéscsabán, az Erzsébethelyi Általános Iskola sportcsarnokában került megrendezésre a 2018 évi Békés megyei kick-box Diákbajnokság.
A verseny nem csak a megyei diákbajnoki címek eldöntésére szolgált, hanem főpróbát jelentett az egy hét múlva szintén Békéscsabán megrendezésre kerülő Kick-box Diákbajnokság Országos Döntőjére. A versenyre Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből is érkeztek versenyzők, hiszen a verseny nyílt volt.
teljes cikk: https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/bekescsaban-rendeztek-meg-megyei-kick-box-diakbajnoksagot-1221649/
VIII. Megyei Angol Csapatverseny
2018. március 3.-án került megrendezésre az Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa utcai épületében a VIII. Megyei Angol Csapatverseny döntője, két korosztály, a Movers (5-6.osztály) és a Flyers (7.-8. osztály) kategória legjobbjai részvételével.
Az első félév folyamán a csapatoknak nyelvtani és lexikai ismeretanyag alapján összeállított feladatlapokat kellett megoldaniuk a három írásbeli fordulóban, amelynek eredményeképpen februárban a két kategória 6-6 legjobb eredményt elért csapata jutott a döntőbe. Bővebben