Medve nap iskolánkban

Iskolánk Madách utcai alsó tagozatos tanulói élményekben gazdag programokon vettek részt a Medve nap alkalmából. A rendezvény célja az ismeretszerzés és a játékos tanulás ötvözése volt, amely sok örömet és közös élményt nyújtott a gyerekeknek.

A 2.a osztály tanulói vidám, medvés hangulatú tanítási napot tölthettek együtt. A gyerekek elhozták kedvenc plüssmackóikat, amelyek egész nap hű társaik voltak. Medvés mesék, mozgásos és játékos feladatok színesítették a tanulást, miközben szebbnél szebb alkotások is készültek. A foglalkozások során megismerkedtek a népi időjóslással, valamint a különböző medvefajtákkal és azok életmódjával.

A Medve naphoz kapcsolódva a 4.a osztály tanulói a Jaminai Könyvtárba látogattak el, ahol tartalmas és érdekes foglalkozáson vettek részt. Képes vetítés segítségével bővítették ismereteiket a medvék világáról, majd csapatmunkában kvízfeladatokat oldottak meg. A program közös „macifotó” készítésével zárult, a látogatás végén pedig a diákok mesekönyveket kölcsönözhettek a könyvtár állományából.

A Medve nap programjai sok mosolyt, nevetést és maradandó élményt nyújtottak tanulóink számára, miközben játékos formában gazdagították tudásukat.

Kovácsné Papp Amarilla – Patonai Beáta

Színházi élmény Budapesten

     December 11- én Budapesten jártunk nyolcadikos tanulóinkkal. A csodálatos Nemzeti Színházban a Lázár Ervin Program keretében egy különleges előadást tekinthettünk meg Ázott hajában hét halott bogár ragyog címmel. Radnóti Miklós életét dolgozta fel a műsor, melyben történelmi áttekintést is kaptunk a korról. Bár a gyerekek még nem tanultak a költőről, megérintette őket tragikus sorsa, melyet a zenés, látványos színpadi elemekkel különlegessé tett előadásból megismerhettek. A művészek magas színvonalú színpadi játékára is sokáig emlékezni fogunk! Köszönjük a lehetőséget a programon való részvételre!

Kedves Szülők, Gyerekek! Kedves Kollégáink!

     Elmúltak az ünnepek. A december végét családjainkkal, pihenéssel töltöttük. Sütöttünk-főztünk, finom ételeket fogyasztottunk. Díszítettük otthonunkat, és készítettük a lelkünket is az ünnepekre.

     Erzsébethelyis közösségünkben az ünnepváráshoz minden évben hozzátartozik az adománygyűjtés. Karácsony előtt már kilencedik alkalommal váltunk nagyon sokan Karácsonyi Angyalokká. Ismét hozzájárultunk sok rászoruló gyermek és nehéz sorsú család szebb ünnepéhez. Nagyon sok felajánlás érkezett iskolánkba, öröm volt látni, hogyan gyarapodtak az ajándékok, hegyek nőttek lisztből, cukorból, papíráruból, más egyéb a háztartásban fontos dologból. Adományainkkal mindkét épületünkben a Bonnyai Sándor-féle gyűjtést támogattuk, akinek akciója mára már országos szintűvé vált. Az ő szervezésében folyt a sok-sok gyűjtőpontról beszállított rengeteg felajánlás közös csomagolása, melynek során 300 db családi szeretet-csomag és 500 db gyerek szeretet-csomag készült. Az ajándékokat a szervezők még karácsony előtt eljuttatták a rászorulóknak, több száz nehézsorsú gyermeknek, családnak, a tanyavilágba, kis falvakba, állami gondoskodásban élő gyermekeknek, kórházban karácsonyozó gyerekeknek is. A közeljövőben Kárpátaljára is jut majd a csomagokból, a nagydobronyi gyermekotthon kis lakói is részesülnek majd az ajándékokból.

     A Madách utcán MosolyManók is jártak, játékokat gyűjtöttek kórházban tartózkodó gyerekeknek, az Adj egy csokit egy mosolyért akcióban való részvétellel pedig az Ágota Alapítványt támogatták.

     Kedves Erzsébethelyisek! Szervezőként nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük a sok-sok felajánlást, a segítséget, a szeretetet! Köszönjük, hogy ismét megbizonyosodhattunk arról, milyen csupaszív közösség tagjai lehetünk! Ezzel a mi ünnepeink is fényesebbé váltak!

    Mindenkinek sok erőt, jó egészséget, vidámságot, boldog új évet kívánunk!

Kisné Adamik Veronika, Tóth-Albertus Angéla szervezők

Koncerttel varázsoltunk adventi hangulatot

Meghitt adventi hangulatot varázsolt a jaminai evangélikus templomban az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai gyermekkórusa hangversenyével december 18-án . A magyar és nemzetközi karácsonyi énekekből összeállított műsort orgona, fuvola és zongorakíséret tette színesebbé. Tóth Olga kórusvezető minden évben igyekszik újdonsággal gazdagítani a repertoárt. Idén a nyolcadikos fiúk tették különlegessé az összeállítást. A templomot megtöltő szülők és érdeklődők felejthetetlen ünnepi élményekkel gazdagodtak. Gratulálunk a kórus minden tagjának! Köszönjük a felkészítést és a szervező munkát Tóth Olga pedagógusnak. Köszönjük Nagy Zoltán esperes úrnak, hogy az idén már harmadik alkalommal biztosította számunkra a jaminai evangélikus templomot műsorunk méltó helyszínéül.

Erzsébet bált tartottunk

21. alkalommal rendezte meg iskolánk Erzsébet bálját a minap. A bál fővédnökei Ádám Pál és Nagy Ferenc önkormányzati képviselők voltak. Köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket és felajánlásaikkal támogatták iskolánkat. Hagyományainkhoz híven a 8. osztályosok keringője nyitotta meg a műsort, majd az elsősök vidám tánca következett. Végül a tanárok és a 8. osztályosok közös, humoros produkciójával zárult a műsor. Össztánccal vette kezdetét a hajnalig tartó fergeteges mulatság a régi és mostani tanítványaink szüleivel és vendégeinkkel. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a bál sikeréhez.

Sikerek az országos Kick-Box versenyen!

Az Erzsébethelyi Általános Iskola három tanulója december 6-án Esztergomban vett részt a Mikulás Kupa országos Kick-Box bajnokságon, ahol kiváló eredményeket értek el.

🏅🥇🥇Fábián Kira, 5. C osztályos tanulónk három aranyérmet is szerzett, így ő lett a legeredményesebb versenyző a versenyen!  

🥇 Nagy Nóra Lili  4. b tanulónk aranyérem, 

🥈 Fábián Csaba 2. C  ezüstérmet nyert. 

Büszkék vagyunk tanulóink teljesítményére, szorgalmukra és kitartásukra.

Szívből gratulálunk nekik, és további sok sikert kívánunk! 👏

Torna diákolimpia

Novemberben és decemberben rendezték meg a torna diákolimpia városi és megyei fordulója. Iskolánkat Szaszák Róza, Szarvas Elizabet és Körömi Janka képviselték. Szaszák Róza a városi forduló egyéni összetett versenyében 6. helyezést ért el.

Bartha Mozaik

Ügyességre, gyorsaságra, térlátásra, de leginkább együttműködésre  volt szükség a Bartha Mozaik versenyen, amelyet december 4-én a szentesi Bartha János Kertészeti Technikumban rendeztek meg. Húsz csapat indult a megmérettetésen, köztük iskolánk Bajos csajok csapata, ami az ötödik helyen végzett. Külön kiemelték őket, hogy milyen jól tudtak összedolgozni. Nevezési díjként plüssöket vittünk, amelyeket beteg gyerekeknek ajánlottunk fel.

A Bajos csajok csapat tagjai: Baiczer Niké, Bohus Réka, Csicsely Ágnes, Dóczi Bianka 8.b

Óvodások az iskolánkban

A Madách utcára a Mackó-Kuckó Óvoda nagycsoportosai december 9-én, a Rózsa utcára a a Tündérkert Óvoda nagycsoportosai pénteken látogattak el.

Decemberi 9-én délelőtt vidám gyermekzsivaj töltötte be a Madách utcai épületünk falait.
A Mackó-Kuckó Óvoda nagycsoportosai érkeztek hozzánk, egy izgalmas és játékos sportfoglalkozásra.
A program az iskola tornacsarnokában vette kezdetét, ahol Takács-Tomka Márta igazgatóhelyettes és Gajdács Tiborné alsós munkaközösség vezető köszöntötte vendégeinket. Ezután a gyerekek lelkesen birtokba vették a számukra felállított ügyességi pályákat. A mozgásos feladatok pontos és biztonságos végrehajtására Patonai Beáta, Sinkáné Kiss Anikó és Jámbor Viktor pedagógusaink felügyeltek, biztosítva, hogy mindenki a legnagyobb rendben és jókedvvel sportolhasson.
A testmozgás után a Télapó szobába vonultak a kicsik, ahol Szikora Rebeka, iskolánk 3. b osztályos tanulója olvasott fel nekik egy szép karácsonyi mesét, meghitt hangulatot teremtve az ünnepek közeledtével.
Ezt követően az ebédlőben egy kis meglepetés várta a vendégeket. Illatos mézeskalács, édes szaloncukor és frissítő üdítő koronázta meg a látogatást.
Bízunk benne, hogy a jól sikerült programon a gyerekek és a pedagógusok is egyaránt élményekkel gazdagodtak. Nagy örömmel várjuk vissza a Mackó-Kuckó Óvoda nagycsoportosait és óvodapedagógusait december 19-én, az iskolai karácsonyi műsorunkra!
December 12-én iskolánk Rózsa utcai telehelyén vendégül láttuk a Tündérkert Óvoda nagycsoportosait. Az adventi ünnephez kapcsolódóan mesével, énekkel, sportjátékokkal igyekeztünk örömtelivé varázsolni a közös programot. A 4.c osztályos tanulók igazi, jóságos karácsonyi manóként segítettek az óvodásoknak a játékokban. Jutalmul mindannyian megkóstolhattuk az iskola sütőszakköre által készített finom mézeskalácsot.

Emenet Adrienn, Palacsik Renáta, Patonai Beáta, Sinkáné Kiss Anikó

Röplabdás Télapó Kupa az alsó tagozaton

Igazi karácsonyi hangulat és sportszerű izgalom töltötte be iskolánk tornatermét  december 11-én, a hagyományos, alsó tagozatosoknak szóló Télapó Kupán. A rendezvény célja a röplabda népszerűsítése, illetve a közös játék és az ünnepi készülődés örömének megélése volt.

A Patonai Beáta és Sinkáné Kiss Anikó röplabda edzők felkészítésében részt vevő lányok nagy lelkesedéssel vágtak bele a „megmérettetésbe”. A hangsúly nem a szigorú versengésen, hanem a játékos feladatokon és a mozgás örömén volt. A lányok rendkívül jól érezték magukat a labdás ügyességi pályákon, ahol megcsillogtathatták már megszerzett tudásukat és csapatban való együttműködési képességüket. A jó hangulatú, nevetésekkel és szurkolással teli program végén minden résztvevő jutalmat kapott.

A rendezvény megmutatta, hogy a sport és a játék kéz a kézben járhat, és a legfontosabb: az együttlét, a mozgás szeretete és a szerzett élmények. Bízunk benne, hogy jövőre is ilyen szép számmal és jó kedvvel gyűlnek össze a röplabdát szerető alsósaink!