Szép helytállás az Országos Röplabda Diákolimpia döntőjén

A hétvégén rendezték meg a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos Országos Döntőjét, ahol az Erzsébethelyi Általános Iskola lelkes csapata is pályára lépett. A rangos megmérettetésen az ország legjobb iskolai csapatai mérték össze tudásukat, így már a részvétel is komoly sportteljesítménynek számít.

Az erzsébethelyi diákok, a legfiatalabb csapatként nagy küzdeni akarással és sportszerű hozzáállással játszották végig a tornát, több szoros mérkőzésen is bizonyítva, hogy helyük van az országos elitben. A csapat minden tagja példás összetartással és fegyelmezett játékkal járult hozzá az iskola jó hírnevének öregbítéséhez.

Bár a dobogós helyezés most elmaradt, a VII. helyen végzett tanulók rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtak, valamint értékes sportbarátságokat is kötöttek a hétvége során. Az iskola vezetősége és testnevelői méltán lehetnek büszkék tanítványaik teljesítményére.

Gratulálunk a csapat minden tagjának és felkészítő tanáraiknak, Sinkáné Kiss Anikó, Szabó István Zoltán és Nagy Attila edzőnek.

Hódítsd meg a biteket!

 2024. november 11 és 22 között , 2 héten keresztül , 5 életkori kategóriában rendezték meg a HÓDítsd meg a biteket informatikai és számítógép-készség versenyt. 402 iskola közel 50 ezer diákja vett részt a megmérettetésen szerte az országból, köztük iskolánk 139 tanulója.

Eredmények:

Benjámin kategória, 5-6. osztályosok

3. helyezett: Bohus Evelin 6.c

5. helyezett: Nagy Luca 6.c

7. helyezett: Moldovány Csaba 5.a

9. helyezett: Marton Gergő 5.a

9.helyezett: Zsibrita Dávid 6.a

9. helyezett: Kovács Nóra 6.c

10. helyezett: Gáspár Ninett 6.b

🥉🥈 𝐄́𝐫𝐦𝐞𝐬𝐞𝐢𝐧𝐤 🥈🥉

Röplabdás tanítványaink 2 korosztályban is Országos Bajnokságon vettek részt a BRSE utánpótlás csapataival.

Május végén a Békéscsabai Röplabda Akadémián rendezték meg a Dr. Kotsis Attiláné U15 Leány Országos Bajnokságot, melybe a legjobb 6 csapat kerülhetett be.
Iskolánkból Kincses Zsaklin 7.a, Szabolcsi Szilvia 7.a, Baiczer Niké 6.b és Csicsely Ágnes 6.b osztályos tanulók kiemelkedő teljesítménnyel szerezték meg az előkelő 3. helyet.

Június elején tovább folytatódott az éremeső! Tatabányán tartották meg az Őryné Merő Nóra U13-as Országos Mini Bajnokságot. Egészen a döntőig jutottak el és hatalmas szívvel, akarattal küzdöttek lányaink:
Baiczer Niké 6.b, Csicsely Ágnes 6.b, Bohus Réka 6.b, Szarvas Kitti 6.b és Potocska Bianka 6.b.
Fényesen csillogó ezüstérem lett a jutalmuk!

Gratulálunk az értékes díjakhoz sportolóinknak és edzőiknek, Nagy Attilának és Németh Ferencnek!
Büszkék vagyunk tanulóinkra, hiszen ezen felül még június 14-16-án Debrecenben az Országos Diákolimpia Döntőn képviselik iskolánkat! Hajrá Erzsébethelyi Általános Iskola!!!

🥉 𝐀 𝐥𝐚́𝐧𝐲𝐨𝐤 𝐢𝐬 𝐚 𝐝𝐨𝐛𝐨𝐠𝐨́𝐫𝐚 𝐥𝐞́𝐩𝐡𝐞𝐭𝐭𝐞𝐤! 🥉

Atlétika Többpróba II. korcsoport

2024. május 2-án került megrendezésre a II. korcsoport atlétika többpróba megyei Diákolimpia versenysorozat. A körzeti versenyről továbbjutó II. korcsoportos lányok nagy várakozással kezdték el a megmérettetést.

A tanulóknak 4 próbát kellett teljesíteni. Ezeket az eredményeket számszerűsítették és így alakult ki a végeredmény. A megye körzeteinek legjobbjaival kellett megvívni a csatát. A lányok fegyelmezetten versenyeztek és próbálták kihozni magukból a legjobbat. A körzeti versenyhez képest több számból is javítottak. Így a megye harmadik legjobb csapata lett az Erzsébethelyi Általános Iskola.

III. helyezett csapat tagjai:

Péter Lia
Gyurkovics Réka
Kovács Boglárka
Tóth Natália
Balta Rézi
Kohanyecz Zoé

Felkészítők: Marton-Laurinyecz Éva és Debreczeni Dezső

Nagy-Goron Máté egyéni versenyzőként indulhatott a megyei megmérettetésen. Nagyon erős mezőnyben szép versenyzéssel fejezte be a versenyt, a népes mezőnyben a VI. helyet sikerült megszereznie.

Felkészítő: Debreczeni Dezső

Gratulálunk a versenyzőknek! Büszkék vagyunk rájuk! További sok sikert kívánunk!

TIT IX. Városi Angol Verseny

Ebben az évben kilencedik alkalommal rendezte meg a TIT Körösök Vidéke Egyesület  a  TIT Városi Angol  Versenyt, amelyen Békéscsaba nyolc iskolájából több, mint száz diák vett részt. Ötödiktől nyolcadik osztályig versenyezhettek a diákok. Az írásbeli feladatok megoldása után a szóbeli forduló kérdései következtek. Az évfolyamok első hat helyezettje oklevelet és tárgyjutalmat kapott.

Iskolánkat ötödik évfolyamon Medvegy Nóra, Zsibrita Dávid, Gyeraj Réka, Kovács Boglárka és Pelesz Gréta képviselte az 5.a osztályból, felkészítő tanáruk Kisné Szilaj Szilvia, Bencsik-Hidvégi Zoja az 5.b osztályból, Kovács Nóra az 5.c osztályból, felkészítő tanáruk Baloghné Aradszki Gyöngyi volt.

A hetedikesek között  Elek Zsombor és Jáger Bence 7.a osztályos tanulók versenyeztek, ők Magyar Éva tanítványai.

Iskolánkat három nyolcadikos tanuló képviselte: Oláh Dénes és Tóth Péter a 8. d, és Török-Nagy Virág a 8.c osztályból, Baloghné Aradszki Gyöngyi tanítványai.

Büszkék vagyunk tanítványaink helytállására ezen a színvonalas versenyen, ahol a város legjobbjai versenyeztek, és külön dicséret illeti Medvegy Nóra 5.a osztályos tanulónkat, aki kategóriájában első helyezést ért el.(felkészítő: Kisné Szilaj Szilvia)

Elek Zsombor 7.a osztályos tanulónkat, aki kategóriájában 5. helyezést ért el. (felkészítő: Magyar Éva)

Irány Debrecen!

2024. május 16-án iskolánk adott otthont a III.korcsoportos Diákolimpia  Országos Elődöntőjének.
4 iskola röplabda csapata mérte össze  tudását, melynek ARANYÉRMESE az Erzsébethelyi Általános Iskola lett. Így ők jutottak be az Országos Döntő legjobb 8 csapata közé.
Helyezések:
I. Békéscsaba, Erzsébethelyi Általános Iskola
II. Budaörs, Herman Ottó Általános Iskola
III. Kecskeméti Református Általános Iskola
IV. Szeged, Arany János Általános Iskola
Nagyon büszkék vagyunk tanítványainkra! Gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek, Sinkáné Kiss Anikónak.
Köszönjük Nagy Attila, Németh Ferenc és Hetey Tamás, a BRSE edzőinek segítő támogatását!
Sok sikert Debrecenben!
“Hajrá Erzsébethelyi!”

Országos selejtezőig jutottak a Madách utcai kézilabdázó fiúk

Diákolimpia

Kézilabda III. korcsoport fiú

A kézilabda sportág új rendezési feltételekkel lett megrendezve a 2023/2024-es tanévben.

Ősszel a körzeti forduló helyett megyei elődöntőket rendeztek háromfordulós mérkőzéssorozattal. A csoportunk 4 csapatból állt. Itt összetettben a 2. helyen végeztünk, így továbbjutottunk a megyei döntőbe, ahol a másik csoport győztes csapatával kellett megküzdeni. Ezen a mérkőzésen a csapat fölényesen győzött, így a megye bajnoka címért játszhattak a fiúk. A mérkőzés küzdelmes és kemény volt. Sajnos alul maradt a csapat, így megyei másodikként országos selejtezőbe jutottak. Nagyon elszántak voltak a gyerekek és így utaztunk Szegedre. A mérkőzés nagyon szorosan alakult, de sajnos a gólok aránya nem felénk billent. Nem sikerült tovább jutni az országos elődöntőbe.

Óriási gratuláció a csapatnak! Büszkék vagyunk rájuk!

A csapat tagjai:

Bővebben

Bronzérmek a Csabai Kulturális Játékokon

Április 16-án, a Békés Megyei Könyvtárban megrendezett Városi Rejtvényfejtő Versenyen Savolt Sára 4. a osztályos tanulónk III. helyezést ért el.

Szintén a Csabai Kulturális Játékok keretében versenghettek a tanulók a Könyvtárhasználati Versenyen. III. helyen végzett a Botta-Dukát Petra, Czabai Daniella és Sipiczki Rebeka 8.a osztályos tanulók alkotta csapat.

Mind a kettő versenyen Munkácsy Mihállyal kapcsolatos feladványok voltak.

Gratulálunk lányok!

https://behir.hu/a-rejtvenyfejto-es-konyvtarhasznalati-verseny-centrumaban-ezuttal-munkacsy-allt

                                                                                  Bondár Lászlóné, Tóth-Albertus Angéla

Fedorka – SoseVolt VersNap

2024. április 13-án tartották Szekszárdon a „Fedorka-SoseVolt VersNap” országos versmondó versenyt, amelyen Kiss Alexa 7.b osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. Az elődöntőbe beküldött videófelvételek alapján válogatta ki a hozzáértő zsűri a legjobb versmondókat, akik a szekszárdi döntőben személyesen is bizonyíthatták tehetségüket. Az egész napos rendezvényen két verset kellett mindenkinek elmondani. Alexa Neubauer Tibor Igazán erős és Szabó T. Anna Pitypang című költeményét szavalta kiemelkedő színvonalon. A produkcióját arany minősítéssel és Reménység Díjjal jutalmazta a zsűri, ráadásul egy különleges herendi porcelán tányérral és könyvcsomaggal is gazdagodott. Alexa meghívást kapott a Versünnep Alapítvány országos gálájára Budapestre. Nagyon örülünk ennek a szép eredménynek!

Kisné Adamik Veronika

4 csapat a megyei elődöntőben

A ZöldOkos Kupa Palánta egy többfordulós fenntarthatósági tudáspróba 7-8. évfolyamos hazai és határon túli magyar diákok számára.
A Kupára ebben az évben is iskolánk több csapata nevezett.
Erdei farkasok: Farkas Dávid, Szabolcsi Bence, Szpisják Levente 8.b
Világmegváltók: Pepó Lili, Soós Petra, Zahorán Noémi 8.b
Beigli- kommandó: Laduver Janka, Nagy Petra, Piszter Rebeka 8.b
Fiúk: Fábián Márk, Gyeraj Ákos, Knyihár Boldizsár 8.a
3 nyertes: Csicsely Levente, Máthé Zsolt, Nagy Levente 8.a
Méhek: Czabai Daniella, Holecska Maja, Sipiczki Rebeka 8.a

A három online forduló után négy csapatunk bejutott a megyei elődöntőbe, melyre 2024. április 10.-én került sor. A Világmegváltók, a Beigli-kommandó, a 3 nyertes és a Fiúk harcolhattak a regionális döntőbe jutásért.
Sajnos a verseny egy 37 perces iskolánktól független szerver hibával indult, de azért minden csapat megoldotta a feladatokat.
Izgatottan várjuk az eredményeket! Reméljük, bejutottunk a regionális döntőbe!