VIII. Megyei Angol Csapatverseny

2018. március 3.-án került megrendezésre az Erzsébethelyi Általános Iskola Rózsa utcai épületében a VIII. Megyei Angol Csapatverseny döntője, két korosztály, a Movers (5-6.osztály) és a Flyers (7.-8. osztály) kategória legjobbjai részvételével.

Az első félév folyamán a csapatoknak nyelvtani és lexikai ismeretanyag alapján összeállított feladatlapokat kellett megoldaniuk a három írásbeli fordulóban, amelynek eredményeképpen februárban a két kategória 6-6 legjobb eredményt elért csapata jutott a döntőbe.

 A döntő három fordulóból állt, a gyerekek megmutathatták tudásukat hallott szöveg értésében, az írásbeli feladatok megoldásában, valamint adott témából prezentáció készítésében és előadásában. A szóbeli verseny során anyanyelvi segítők is voltak mindkét zsűriben. A rendezvény sikeres volt, és immár nyolcadik alkalommal biztosított lehetőséget a diákoknak arra, hogy bebizonyítsák, hogy csapatban, egymást segítve is érdekes dolog a versenyzés.

 

Eredmények:

MOVERS

 

Nicolae Balescu Román Gimn. és Ált. Isk. Gyula

Szántóné Borbély Angéla

 

Seres Kata Rozália

Peres István Szilveszter

Havas Máté

Kóra Ádám

1.

 

 

Lencsési Általános Iskola és AMI

Lőrinczy Tünde

 

Deák Bálint

Várhelyi Anna

Bondár Rita

Tuska Panna

2.

 

 

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés

Borosné Kiss Rebeka

Kovács Alexandra

Darida Petra

Tarkovács Miléna

Sípos Péter

3.
 

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés

Borosné Kiss Rebeka

Kelemen Ildikó

Kiss Hanna

Kovács Alex

Ferenczi Hanna

4.
 

GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskola

Tolnai Tímea

Bogdán Péter

Kis Dominik

Bartolák Levente

Füzesséry Richárd

5.
 

GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskola

Tolnai Tímea

Bíró Csenge

Pljesovszki Pálma

Sass Júlia

Závoda Kata

5.

 

FLYERS

Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Véróné Erzsiák Beáta

Duda Dominika

Geebelen Ivett

Csáki Tamás

Benkő Bence

1.
Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Kaszaper

Náfrádi Bernadett

Papp Lili Dorka

Szabó Marcell

Gomolka Andrea

Balda Alex

2.
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés             

Dézsi-Budai Erzsébet

Nagy Balázs

Tarkovács Olivér

Kun Tímea

Kelemen Zsuzsanna

3.
Nicolae Balescu Román Gimn. és Ált. Isk. Gyula

Juhász Anna

Dézsi Joel

Kóra Dániel

Milek Rebeka

Szelezsán Petra Lívia

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés             

Dézsi-Budai Erzsébet

Szilágyi Dóra

Horváth Dóra

Pepó Barbara

Juhos Csenge

4.
Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés             

Dézsi-Budai Erzsébet

Római Dóra

Öreg Mónika

Rigler Attila

Gólya Gréta

5.