Kedvencek látogatása az Erzsébethelyi Általános Iskolában

🏐Az Erzsébethelyi Általános Iskola és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, számos tehetséges fiatal jutott egészen a felnőtt csapatig, akik az intézményben ismerkedtek meg a sportág alapjaival.

Jelenleg is szép számú fiatal bontogatja szárnyait az intézményben Sinkáné Kiss Anikó és Patonai Beáta koordinálásával, akiknek a csütörtök délutáni edzésére váratlan vendégek érkeztek.

🏐A Swietelsky-Békéscsaba négy játékosa, Molcsányi Rita, Glemboczki Zóra, Marta Drpa, Pintér Andrea, valamint Baran Ádám klubelnök és Lovász Krisztián technikai vezető lepték meg a gyerekeket, akik kitörő örömmel fogadták kedvenceiket.

A delegáció ráadásul nem érkezett üres kézzel, a szakmai munkát elősegítendő könnyített súlyú röplabdákat, illetve órarendeket és tollakat vittek ajándékba.

🏐A program önfeledt labdás játékkal folytatódott, ahol sportolóink feledhetetlen perceket okoztak a jövő reménységeinek.

„Az Erzsébethelyi Általános Iskola fontos bázisintézményünk, hosszú múltra tekint vissza együttműködésünk. Tradícionálisan sok gyerek érkezik innen utánpótlás csapatainkba, köszönhetően a sportot támogató intézményvezetésnek, tanároknak és az elhivatott edzőknek. Klubunk közreműködött a tornaterem korszerűsítésében, részt vettünk számos iskolai rendezvényen. Öröm volt látni a sok csillogó szempárt, bízunk benne, hogy többükből lesz élvonalbeli játékos a BRSE színeiben” – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

forrás: BRSE Facebook oldala