Erzsébet Napközi –Tábor 2020. 08. 03 – 07. (Rózsa utca)

A Madách utcában zajló táborral párhuzamosan a Rózsa utca épületében 19 gyermek részvételével szerveztük meg az Erzsébet- Napközi tábort.

Bár a tanulók többé-kevésbé ismerték egymást, az első nap jókedvű játék során sikerült megismerkedniük azokkal, akikkel még keveset találkoztak a tanév során. Megnéztük a rajzfilmet a koronavírussal kapcsolatban. A hét során a gyerekek játékos sportfoglalkozásokon vehettek részt. A kézműves foglalkozások során fakanalat festhettek, textilfestéssel tolltartót díszítettek, gyöngyöt fűztek, nyakláncot készítettek.

Nagyon népszerűek voltak a különböző társasjátékok. Mindenki talált magának kedvére valót az egyszerű kártyajátékoktól kezdve a nehezebb logikai gondolkodást igénylő játékokig. Kedd délelőtt megismerkedtünk az iskola másik épületében található fűszerkert növényeivel.

Természetesen nem maradhatott el a kirándulás sem. Vonattal utaztunk Gyulára, ahol Dottóztunk, megtekintettük a Gyulai Várat, izgalmas solymászbemutatót láttunk, ezután reneszánsz foglalkozáson a gyerekek korabeli ruhákba öltöztek, majd vívás, lovaggá avatás és tánctanulás következett.

Csütörtökön White – Czibula Anikó (Alfa nyelviskola) tartott a gyerekeknek játékos, mozgásos angol foglalkozást. Mindenki aktívan vett részt a programon. Köszönjük Anikónak a lehetőséget!

A hét zárásaként pénteken kick-box bemutatót tartottak a Debreczeni Team versenyzői. Ezen a napon Soós Emőke mesemondótól hallgathattunk meg meséket, népdalokat melyek egyedi előadásmódjának köszönhetően nagyon szórakoztatóak voltak, egy kicsit bepillantást engedtek a népi élet mindennapjaiba, bemutatva az erdélyi tájszólás számunkra ismeretlen kifejezéseit. Ezután megtanultunk egy népdalt, egy kicsit táncoltunk is.

A táborzáró beszélgetésen a gyerekek elmondhatták, hogy mi tetszett nekik a héten. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki talált magának elfoglaltságot, és sok élménnyel gazdagodott.

no images were found