2018-ban ünnepli városunk újratelepítésének 300. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Munkácsy Mihály Múzeum vetélkedőt szervezett az általános iskolások számára. Mindkét épületünkből egy-egy felső tagozatos, 8-8 fős csapat nevezett a versenyre. A vetélkedő előzetes feladatainak elkészítésén a Madách és a Rózsa utcai épület csapatai már a nyáron elkezdtek dolgozni. A feladatok a következők voltak: rövid fogalmazás képanyaggal egy békéscsabai nevezetességről, amely a Csabensisből kimaradt illetve egy 10 perces bemutató városunk nevezetességeiről. A szeptember 27-én a Csabagyöngyében megrendezett vetélkedőn az előzetes feladatokat kellett bemutatni, ismertetni illetve városismereti feladatokat kellett megoldani. Mindkét csapatunk nagyon szép eredményt ért el: a második és a harmadik helyet sikerült elérni.