TÁJÉKOZTATÁSAZ ELSŐ ÉVFOLYAMOS BEIRATKOZÁSRÓL

Az Erzsébethelyi Általános Iskola értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a 2024/25-ös tanévre történő beíratásra az alábbi időpontokban kerül sor:

A beíratáshoz a következő iratokat és dokumentumokat szíveskedjen magával hozni:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványt
    (lakcímkártya), a TAJ kártyáját, oktatási azonosítójának számát,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,
  • védőnői státusz lap másolata (5 éves),
  • sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleményét,
  • beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséget (BTMN) igazoló szakvélemény,
  • halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű gyerekek esetén az erről szóló határozatot,
  • az Okmányirodában kapott, a diákigazolvány igényléséhez szükséges fényképes nyomtatványt (NEK
    azonosító), ha van már.
  • ha csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, ennek alátámasztására szolgáló dokumentum: (lehet a szülők gyámhivatalban felvett nyilatkozata a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, a másik szülő halotti anyakönyvi kivonata, gyámhivatali határozat, bírósági ítélet. Ha gyám a törvényes képviselő, ennek alátámasztását igazoló dokumentum: gyámhivatali döntés.)

A beíratáskor az alábbi nyilatkozatok megtételére lesz szükség:

  • Nyilatkozat Etika ill. Hit – és erkölcstan oktatásra vonatkozóan (Az etika oktatását az iskola
    pedagógusai, a katolikus, evangélikus, református, hitoktatást a felekezetek hitoktatói végzik.)
  • Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről
  • Nyilatkozat életvitelszerű lakcímről
  • Nyilatkozat adatvédelemről
  • Adatlap

A beiratkozáshoz mindkét szülő jelenléte szükséges. Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselő aláírásával ellátva kell benyújtani.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola választásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

A gyorsabb ügyintézés érdekében lehetőségük van az említett dokumentumok előzetes kitöltésére, melyeket a személyes beíratáskor magával hozhat.

Letölthető dokumentumok:

A 2024/2025. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során a szülőknek nemcsak személyes, hanem online is lehetősége van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét 2024. március 27-től 2024. április 19-ig a KRÉTA rendszer felületén. A beiratkozás során szükség lesz a gyermek oktatási azonosító számára. Ezt az óvodában kérheti (11 jegyű szám).
Az online beiratkozás esetén a személyes beiratkozás valamely napján a szülőnek be kell mutatnia az eredeti dokumentumokat!

Elektronikus beiratkozás lépései röviden :

  1. https://eugyintezes.e-kreta.hu weboldal megnyitása
  2. BEIRATKOZÁS menüpont kiválasztása
  3. Beiratkozás általános iskolába – BÁI menüpont megnyitása
  4. a) Ha a szülőnek már van állami fenntartású általános iskolai intézményben tanuló gyermeke, akkor a gondviselői jogosultsághoz tartozó felhasználó névvel és jelszóval be tud lépni a KRÉTA rendszerbe és ott kezdeményezheti az elektronikus úton történő beiratkozást.
    b) Ha a szülőnek nincs hozzáférése a KRÉTA rendszerhez, a megjelenő ablak bal alsó sarkában kék színnel jelölt: Új ideiglenes felhasználó feliratra kattintva juthat el a Regisztrációs felületre, ahol a név, e-mail cím, felhasználónév és a jelszó kétszeri megadásával ideiglenes felhasználói jogosultságot kap, miután az elektronikus úton történő beiratkozást el tudja végezni.

Tisztelettel: Petri Hajnalka igazgató