Mától életbe lép az új, tantermen kívüli digitális tanrend.
Pedagógusaink folyamatosan készítik terveiket, mely alapján folyik majd a tanítás.
Kérem Önöket, hogy segítsék munkánkat azzal, hogy a mai napon a Kréta faliújságra kitett üzenetünkre kérésünknek megfelelő módon reagálnak a megadott határidőn belül.
A kommunikáció elsődleges színtere a KRÉTA, e mellett a kollégáim folyamatosan hozzák létre a Microsoft Teams osztályait, csoportjait. Ezek mellett a már meglévő, osztály, közösségi csoportok továbbra is működnek.
Terveink szerint a tanulók a holnapi naptól kapják meg az e heti feladataikat. Kérem, továbbra is folyamatosan figyeljék elektronikus elérhetőségeinket, (Kréta, iskolai honlap, Facebook)!
Közös feladatunkat eredményesen csak az Önök támogatásával, segítségével tudjuk megvalósítani.
Az intézmény munkanapokon 08:00 órától 16:00 óráig tart
nyitva. Ez idő alatt telefonos kapcsolattartás működik. (Madách utca: 06
66 326 218, Rózsa utca: 06 66 327 085)
Tisztelettel: Petri Hajnalka
intézményvezető
2020.03.16.