Idén tizedik alkalommal rendezte meg a TIT Körösök Vidéke Egyesület a TIT Városi Angol Versenyt, amelyen Békéscsaba 8 iskolájának 98 tanulója vett részt. Ezen a megmérettetésen 12 tanulónk képviselte iskolánkat (Fekete Viktória, Nagy Mirabell 5.c, Nagy Luca és Kovács Nóra 6.c – felkészítő tanár Baloghné Aradszki Gyöngyi; Bács Dóra, Gyurkovics Réka, Macsinka Noémi 5. b, Gyeraj Réka, Kovács Boglárka, Medvegy Nóra, Zsibrita Dávid 6.a valamint Jáger Bence 8.a – felkészítő tanár Kisné Szilaj Szilvia)

A verseny írásbeli feladatok megoldásával kezdődött, amit a szóbeli forduló kérdései követtek. Ez a verseny lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek ne csak nyelvtani tudásukat, szövegértésüket tesztelhessék, hanem szóbeli interakciók során megtapasztalhassák mennyire tudnak másokkal idegen nyelven kommunikálni.
Tanítványaink szép eredményeket értek el ezen a nívós versenyen, amin városunk legjobbjai vettek részt. Büszkék vagyunk diákjaink helytállására. Dicséretes az a munka, amit a gyerekek a felkészülésbe fektettek és az a teljesítmény, amit a verseny során nyújtottak.
Legeredményesebb tanulónk Macsinka Noémi (5.b), aki az ötödikes korcsoportban harmadik helyezést ért el.