Országos elődöntőbe jutott be iskolánk IV. korcsoportos futsal csapata

Gyulán rendezték meg a megyei futsal döntőt a IV. korcsoportos fiúk számára a Don Bosco Sportcsarnokban. A döntőben a két gyulai iskola, a Román és az Implom csapatai mellett még a szarvasi Benka iskolával mérték össze erejüket az erzsébethelyis diákjaink. A tét az országos elődöntőbe való bejutás volt, amit az első két csapat nyerhetett el.

Iskolánk felkészítő tanára, Szabó István így értékelte a megyei döntőt:

„Az első meccsen az Implom csapatával játszottunk, ahol igaz kikaptunk 3:1 arányban, de egy nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Ezt követően világossá vált, hogy a továbbjutás csak két győzelemmel érhető el. A második mérkőzésen a szarvasi Benkával játszottunk, ahol nehezen törtük fel az ellenfél védelmét és nagyon tördelték is a játékot, de végül 3:0-ás arányban megszereztük a három pontot. Az utolsó mérkőzésen a Román iskolával játszottunk egy ki-ki mérkőzést. Ugye velük a megyei elődöntőben találkoztunk, ahol kikaptunk tőlük, de most ez megfordult. Itt játszottunk a legfelszabadultabban és végre volt egy olyan mérkőzés, amikor az a szerencsefaktor mellénk állt. A meccset 4:2 arányban megnyertük így már csak az volt a kérdés, hogy a körbeverések miatt az első vagy a második helyen jutunk tovább. Végül azonos pontszámmal, 6-6 pontot megszerezve álltunk a gyulai Implommal, de az egymás elleni mérkőzés miatt ők szerezték meg az első helyet, mi pedig a másodikat.”

Tanulóink teljesítményét így értékelte:

„Minden fordulónak úgy vágtunk neki, hogy hozzuk ki magunkból a legjobbat és úgy hagyjuk el a pályát, hogy mindent megtettünk a győzelem érdekében. Iskolánk csapatát motivált tanulók alkotják, akik fordulóról fordulóra jobb teljesítményt nyújtottak. Így volt ez a megyei döntőben is. A csapategység és az alázatosság a mi csapatunk legnagyobb erénye.”

Futsal IV. kcs.Békés Vármegyei Diákolimpia elődöntő II. helyezés

2023. december 6-án rendezték meg Gyulán a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban a Békés Vármegyei futsal diákolimpia elődöntőjét a  IV. korcsoportos fiúk számára. 

Iskolánk tanulói körmérkőzéseket játszva vívta ki a Békés Vármegyei döntőt, amit december 15-én, szintén Gyulán, de a Don Bosco Sportcsarnokban rendeznek meg.

Szabó István testnevelő, így értékelte a napot:

„Az első mérkőzésen rögtön egy nagyon parázs mérkőzést játszottak diákjaink a gyulai Román iskolával, itt 2:1 arányban maradtunk alul. Ugye, mint kiderült az elődöntő győztesétől kaptunk ki. Ezt követően három olyan mérkőzést hoztak le a fiúk, ami dicséretre méltó. Az orosházi Vörösmarthyt 6:0-ra, Dévaványát 5:1-re és Medgyesegyházát 4:1 arányban győztük le.Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert igazi csapatként játszottunk és érdemeltük ki, hogy bejussunk a megyei döntőbe.”

A döntőben a Körösladány mellett még a gyulai Implom és a Román iskola jutott be.

Eredmények:

Erzsébethelyi – Gyula 1 : 2 (gól: Kovács János)
Erzsébethelyi – Orosháza 6 : 0 (gól: Kiss Attila (2), Oláh Csongor, Horváth Levente, Kovács János, Boldis László)
Erzsébethelyi – Dévaványa 5 : 1 gól: Oláh Csongor (2), Kiss Attila, Kovács János, Boldis László)
Erzsébethelyi – Medgyesegyháza 4 : 1 (gól: Oláh Csongor (2), Horváth Levente, Boldis László)

A csapat tagjai: Péter László, Kiss Attila, Horváth Levente, Kovács János Junior, Oláh Csongor, Boldis László, Knyihár Boldizsár

Szabó István

Futsal IV. kcs. Városi Diákolimpia II. helyezés

2023.november 9-én, 28-án és 29-én rendezték meg Békéscsabán a városi futsal diákolimpián IV. korcsoportok fiúk számára. 

A csoportkörben egy oda-visszavágós rendszerben mérték össze erejüket iskolánk tanulói a Petőfi és a Jankay iskola csapataival szemben. Itt a csoportunk élén végeztek diákjaink, akik az elődöntőben az Evangélikus iskola csapatával szemben aratott győzelem után jutottak be a döntőbe. A másik ágon a Belvárosi iskola csapata diadalmaskodott, így velük játszották a döntőt az erzsébethelyisek. A döntő egy nagyon magas színvonalú és egyben magas intenzitású mérkőzést hozott, amiben most a Belvárosi iskola csapata bizonyult jobbnak, így megnyerték a városi diákolimpiát. 

Csapatunk a 2. helyezésével bejutott a Vármegyei elődöntőbe, amit Gyulán rendeznek meg december 6-án a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban.

Itt iskolánk a füzesgyarmati, medgyesegyházi, a gyulai Román és az orosházi Vörösmarty iskola csapataival mérik össze az erejüket.

A csapat tagjai: Péter László, Kiss Attila, Horváth Levente, Kovács János Junior, Petró Bálint, Oláh Csongor, Boldis László, Knyihár Boldizsár

ORSZÁGOS IV. HELY

2023. június 9-11-én Orzságos Diákolimpia Döntőt rendeztek Békéscsabán III. korcsoportban, több mint 300 diáknak. Röplabda sportágban iskolánk is bejutott a legjobb 8 csapat közé. Pénteken és  szombaton is 3:0-ra nyertek az Erzsébethelyis lányok, így csoportelsőként végeztek. Vasárnap az elődöntő hatalmas küzdelmét sajnos az ellenfél nyerte. A délutáni bronzmeccs még nagyobb kihívás volt, fej-fej mellett haladt a két csapat, de a végén az érmet nem sikerült elhozni.

Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk tanítványainkra, mert szép játékkal, jó hangulatú és rendkívül izgalmas meccsekkel ajándékozták meg szenzációs szurkolóinkat!


Játékosok: Baiczer Niké, Bohus Réka, Csicsely Ágnes, Dóczi Bianka, Kincses Zsaklin, Péter Lia Gabriella, Petrovszki Zsófia, Piszter Kinga, Potocska Bianka, Szabolcsi Szilvia, Szarvas Kitti, Valkó Hanna Viktória.
Felkészítő pedagógus Sinkáné Kiss Anikó

BRSE TAVASZI HÁZIBAJNOKSÁG

2023. május 13-án házibajnokság keretein belül mérhették össze tudásukat iskolánk játékosai a Röplabda Akadémián. Közel 150 gyermek 4 kategóriában versenyzett, ahol sok izgalmas mérkőzés után alakult ki a végleges sorrend. A dobogón végzett csapatok minden korosztályban éremmel gazdagodtak, melyeket nagy örömmel vettek át a BRSE extraligás játékosaitól.

Az U8 és U9-es korosztályt Patonai Beáta, míg az U10 és U11-es csoportokat Sinkáné Kiss Anikó készítette fel.

U8-as és U9-es korosztály

U10-es és U11-es korosztály

Ezüstérmes U10-es játékosok:
 Balta Rézi, Kovács Boglárka, Gyurkovics Réka

Bronzérmes U11-es játékosok:
Gyurkovics Nóra, Petrovszki Zsófia, Medvegy Nóra, Péter Lia


Ezüstérmes U11-es játékosok
:
Dóczi Bianka, Bohus Réka, Valkó Hanna, Piszter Kinga

Sinkáné Kiss Anikó

Újabb siker!

2023.03.07-én iskolán diákjai közül 11 fő részt vett a fiú kézilabda Diákolimpia III. korcsoport megyei döntőjén. A megyéből 5 iskola jutott be az eseményre. A tanulók nagyon fegyelmezett és eredményes mérkőzések során a 2. helyet szerezték meg. Ezzel kivívták a továbbjutás lehetőségét az országos elődöntőbe. Nagyon büszkék vagyunk a fiúkra! További sok sikert kívánunk Nekik!
A csapat tagjai:

  • Fábián Márk
  • Fáber Mihály
  • Szász Máté
  • Araczki Bence
  • Piszter Robin
  • Vozár Zsombor
  • Piatkó Zsolt
  • Tóth Ádám
  • Káli Csanád
  • Tóth Martin
  • Vozár Botond
    Felkészítő: Marton-Laurinyecz Éva

Kedvencek látogatása az Erzsébethelyi Általános Iskolában

🏐Az Erzsébethelyi Általános Iskola és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, számos tehetséges fiatal jutott egészen a felnőtt csapatig, akik az intézményben ismerkedtek meg a sportág alapjaival.

Jelenleg is szép számú fiatal bontogatja szárnyait az intézményben Sinkáné Kiss Anikó és Patonai Beáta koordinálásával, akiknek a csütörtök délutáni edzésére váratlan vendégek érkeztek.

🏐A Swietelsky-Békéscsaba négy játékosa, Molcsányi Rita, Glemboczki Zóra, Marta Drpa, Pintér Andrea, valamint Baran Ádám klubelnök és Lovász Krisztián technikai vezető lepték meg a gyerekeket, akik kitörő örömmel fogadták kedvenceiket.

A delegáció ráadásul nem érkezett üres kézzel, a szakmai munkát elősegítendő könnyített súlyú röplabdákat, illetve órarendeket és tollakat vittek ajándékba.

🏐A program önfeledt labdás játékkal folytatódott, ahol sportolóink feledhetetlen perceket okoztak a jövő reménységeinek.

„Az Erzsébethelyi Általános Iskola fontos bázisintézményünk, hosszú múltra tekint vissza együttműködésünk. Tradícionálisan sok gyerek érkezik innen utánpótlás csapatainkba, köszönhetően a sportot támogató intézményvezetésnek, tanároknak és az elhivatott edzőknek. Klubunk közreműködött a tornaterem korszerűsítésében, részt vettünk számos iskolai rendezvényen. Öröm volt látni a sok csillogó szempárt, bízunk benne, hogy többükből lesz élvonalbeli játékos a BRSE színeiben” – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

forrás: BRSE Facebook oldala

Kézilabda Diákolimpia III. korcsoport fiú – továbbjutottunk a megyei döntőbe!

Iskolánk tanulói 2022. november 21-én részt vettek a III. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpia körzeti fordulójában, ahol nagy küzdelemmel megszerezték a 2. helyet. Ezzel kivívták a továbbjutás lehetőségét.

A megyei döntőt a tavaszi idényben rendezik meg, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek.

A csapat tagjai:   

Fábián Márk
Fáber Mihály
Szász Máté
Araczki Bence
Piszter Robin
Piatkó Zsolt
Vozár Zsombor
Tóth Ádám
Káli Csanád
Tóth Martin
Botyánszki Bálint
Vozár Botond

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és sikeres felkészülést kívánunk!

Felkészítő pedagógus: Marton-Laurinyecz Éva

Akire büszkék vagyunk…

2022. 05.28-án a felnőtt magyar női röplabda válogatottban újoncként debütált iskolánk volt tanulója, KERTÉSZ PETRA.

Petra, 20 éves kora ellenére kezdő játékos volt, és a szövetségi kapitány elismerően nyilatkozott róla!

És ha visszatekintünk:

Már kisgyermek korában felfigyeltünk ügyességére, mozgékonyságára és szorgalmára. A „Nagy vagy!” című televíziós sportvetélkedő döntőjébe jutott iskolai csapatunk tagja volt, pedig akkor még csak negyedik osztályba járt.

Iskolánkban kezdett röplabdázni, de hamar bekerült a BRSE első számú korosztályos csapataiba. Többször kapott meghívót az utánpótlás válogatott csapatokba, és tagja volt a 2018-ban a Röplabda Európa-bajnokságra kijutó U17 csapatnak is.

Jelenleg a BRSE felnőtt Extraligában szereplő csapatának liberó játékosa.

Büszkék vagyunk Rá, mert kitartása, szorgalma, alázatossága nem mindennapi. A sport mellett a tanulást is fontosnak tartja, jelenleg egyetemi tanulmányai mellett a legmagasabb szinten röplabdázik.

További sok siker kívánunk, Petra!

                                                                                                 Kucseráné Szabó Mária

Véget értek a labdarúgó diákolimpia körzeti versenyei

Iskolánk minden korosztályban indított csapatot a körzeti fordulókra, így a labdarúgás szerelmesei rúghatták a bőrt a sportpályákon.

Eredmények:

I. korcsoport IV. helyezés

Németh Milán, Bánfi Zétény, Baricz Dénes, Malmos Martin, Zelenyánszki Márton, Knyihár Máté

II. korcsoport IV. helyezés

Németh Milán, Fridl Károly, Kiss Gergő, Szikora Patrik, Sári Áron, Petró Bálint, lakatos Botond

III. korcsoport II. helyezés

Mohácsi Dávid, Varga Géza, Mári Dániel, Németh Róbert, Kiss Attila, Horvát Levente, Megyeri Zsombor

IV. korcsoport III. helyezés

Erdélyi Máté, Novák Péter, Mohácsi Márkó, Horváth Márkó, Ancsin Ákos, Tóth Attila