Cim…cim…Cimbora

Iskolánk Cimbora Klubjának februári programjaként „játékdélutánt” szerveztünk a klubtagoknak.
Sok izgalmas egyszemélyes és társasjátékot is kipróbáltunk a gyerekekkel. Olyan jót játszottunk, hogy hamar elröppent a délután, ezért sokan azt kérték, legyen még hasonló program máskor is. Külön öröm számunkra, hogy játék közben új ismeretségek is szövődtek a két épület diákjai között.
…..mert játszani jó!

no images were found

Bajnokok látogattak el az Erzsébethelyi iskolába (behir.hu)

Az Emberi Erőforrások Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által meghirdetett HISZEK Benned Sport Program pályázat keretein belül ismét folytatódott a Sportolj együtt olimpikonokkal! elnevezésű projekt. Az elmúlt két évben összesen tíz békéscsabai oktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, mely során nyolc olimpiai bajnok és hét további világ- vagy Európa-bajnok és dobogós érkezett a városba, hogy népszerűsítse a mozgást a fiatalok körében.

Fotó: Kovács Dénes

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

„Tudni illik, hogy mi illik”

Iskolánk idei tanévének mottója köré tervezett feladatokkal rendeztük meg hagyományos tanulmányi versenyünket a 4. évfolyamosok számára magyar nyelv és irodalomból.

A Madách utcai épület könyvtárában 14 tanulónk próbálkozott meg az alsó tagozatban szerzett tudást kipróbáló és nyelvi kreativitást is igénylő feladatsorral.

Minden résztvevő erre a napra készült apró ajándékot és emléklapot vehetett át intézményünk vezetőjétől.

Könyvtárosaink segítségével a témához kapcsolódó könyvekkel is ismerkedhettek a gyerekek a verseny után.

Jelenleg a feladatlapok javítása és értékelése zajlik, még egy kis ideig izgulniuk kell a versenyzőknek. Az eredményhirdetésre iskolánk március 15-ei ünnepségén kerül majd sor.

no images were found

Ha tél, akkor korcsolyázás, ha korcsolyázás, akkor….. Pajta!

Ez a cím csak a mi városunkban igaz, de a mi iskolánkban már nem először hangzott el.
Az új esztendőben ismét lehetőségünk volt külön buszokkal ellátogatni a Rendezvénypajta jégpályájára és élvezni a tél, a közösség és a sport örömeit.
Az idén már gyakorlottabban csatoltuk a korcsolyákat és a pingvinek is többször pihenhettek a pálya szélén. Minden korosztály élvezte, hogy egyre otthonosabban siklik a jégen.
A Békéscsabai Tankerületi Központ támogatásával megvalósuló programnak köszönhetően sokan már a szüleikkel, barátaikkal is visszatérnek erre a remek helyszínre.

no images were found

Magyar Kultúra Napja a Jaminai Könyvtárban

2019. január 24-én délután, a Jaminai Könyvtárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából egy izgalmas előadáson vettek részt a 4.c és a 3.d osztály tanulói. Ebből az alkalomból a gyerekek szavalásából hallgattuk meg közösen a Himnuszt. Trényi Péter szablyavívó oktató bemutatta a Borsody László a géniuszról (a magyar vívóiskola egyik megteremtőjéről) szóló könyvet.
A könyvbemutató után a tanulóink maguk is kipróbálhatták a régi idők huszárai által alkalmazott „hatvágás” technikáját, a szemléltetett vívókardokon.
Tanulóinkkal egy igazán érdekes és tartalmas délutánon vehettünk részt.

no images were found