
2025. május 17-én tanulóink Szegeden mérettették meg magukat a Medve Matek csapatversenyen.
A versenyen közel 1500 diák indult 3-fős csapatokban, iskolánkból 11 csapat vett részt.
8 csapat telefonos applikációval küzdötte át magát a „matekos akadályversenyen”, illetve 3 csapat mobil nélkül, a papír alapú versenyen tette próbára tudását. A közös gondolkodás mellett a mozgást sem lehetett megspórolni a három órás nagy szabadtéri matekversenyen.

A gyerekek amellett, hogy sok élménnyel gazdagodtak, a versenyen különböző rangokat érhettek el a helyes megoldások leadása során.
A 4. évfolyamon induló csapatok közül egy arany és két ezüst rangot értek el tanulóink.
Az 5. évfolyamon szintén egy arany és két ezüst rangot értek el tanulóink,
6-dik évfolyamon mind a három csapat arany fokozatot ért el.
A nyolcadik osztályos tanulóink ezüst fokozattal zárták a csapatversenyt.


Köszönjük minden résztvevőnek a szorgalmas felkészülést és a lelkes részvételt, illetve az elért Medve-rangokhoz gratulálunk tanulóinknak.
Horváth Janina, Hrabovszki Katalin, Kovácsné Szatyin Ildikó