Az idei évben rendhagyó – ám hagyományteremtő – módon tartottuk meg a Fenntarthatóság hetét. Az osztályok teljes délelőttöt átölelő projektórákon keresztül dolgoztak fel részletesen egy-egy olyan kiemelten fontos témakört, ami az év folyamán tanultakhoz szorosan kapcsolódik. A kisfilmeken, játékos feladatokon, fejtörőkön keresztül mutattuk be diákjaink számára a problémákat, és azok lehetséges megoldásait. Igyekeztünk rávezetni őket arra, hogy ők is tehetnek azért, hogy enyhítsünk ezeken a gondokon, azokra megoldást
találjunk. Az ötödikesek a légkör fontosságával és szennyeződésének következményeivel foglalkoztak, míg hatodik évfolyamon az energiaforrások, energiatakarékosság került előtérbe. A hetedik évfolyamon a védett területek megismerése után a legfontosabb környezeti gondjainkat ismerték meg a gyerekek, majd mindenki kiszámolhatta saját ökolábnyomát. A nyolcadikosok a tudatos vásárlással és hulladékkezeléssel foglalkoztak, végül pedig a hungarikumok témakörét dolgozták fel. A délelőttök programját ugyan szakos kollégák készítették elő, ám a foglalkozások megtartásában minden kolléga részt vett.
A rendezvénysorozat József Attila Szavaló Verseny városi döntőjén Balog Hanna 1.c osztályos tanuló II. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez! Felkészítő: Kiglics Ágnes
Idén 10. jubileumi alkalommal hirdették meg a 7-8. évfolyamos tanulók számára a 2024. évi Kárpát-medencei PénzOkos Kupát. A versenyen 3 fős csapatok indulhattak.
Iskolánkból őt csapat nevezett erre a megmérettetésre, amely 3 online fordulóból állt. Minden megye legjobb 9 csapata versenyezhetett tovább az online megyei elődöntőn, amelyre 2024. április 19-én került sor.
A megyei elődöntőbe a csapatok a fordulókon elért pontok és a kitöltési idő alapján jutottak be . Nagy örömünkre 3 csapatunk is versenghetett a regionális döntőbe jutásért. Izgatottan várjuk az eredményeket! Reméljük, mehetünk tovább a regionális döntőbe!
Csapataink:
3Okos csapat : Erdei Estilla, Laduver Janka, Pepó Lili 8.b
Az iskola Rózsa utcai épületében az a szokás, hogy a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon Diáknapot tartunk, és előtte diákigazgatót választunk. Az egész hatalmas fejtöréssel kezdődött, hogy kik legyenek a két nyolcadik osztály jelöltjei. Amint ezt eldöntöttük, elkezdődött a szervezés. A felső tagozatosok előzetes feladatot kaptak: a színes napokon pizsamában, különböző színű ruhában és baggy stílusú öltözékekben kellett jönniük iskolába. Volt olyan nap, amikor iskolatáska helyett valami másban kellett hoznia mindenkinek a holmiját. Nagyon jó volt látni, hogy az iskola diákjai mennyire összhangban voltak. A következő héten már elkezdődtek a kampánynapok, ahol a 8.c és a 8.d osztály programjain vettek részt a felsős és néha az alsós diákok is. A nyolcadikosok sokat készültek ezekre a napokra, mivel mindenkinek az volt a célja, hogy megnyerje a diákigazgató-választást. A szervezés sok munka volt, de nagyon jó hangulatban telt. A szavazást a 8.c jelöltje, Laczkó Tamás nyerte meg, gratulálunk neki és az osztálynak is.
Szerdán pedig Diáknap volt, amit a két nyolcadik osztály közös erővel rendezett meg. Egy nagyon jó napot töltöttünk el együtt, és reméljük, hogy mindenki jól érezte magát. A felsős diákoknak nyolc helyszínen kellett feladatokat teljesíteni, és ezt a versenyt a 7.b-sek nyerték meg. Ezután következett a tavaszi szünet, amikor mindenki ki tudta pihenni a szervezés fáradalmait.
Április 12.-én rendezték meg a Madarak és Fák Napja Országos Verseny 2024 megyei fordulóját, melyen iskolánkat a 8.b osztály Petra és a két jóbarát csapata képviselte.
A felkészülés során sokat olvastunk az év fájáról, lepkéjéről, hüllőjéről és madaráról, de a Hortobágyi Nemzeti Parkról is bővítettük ismereteinket. A legnehezebb a madárhangfelismerés volt.
Csapatunk a 27 versengő csapat között a 10. helyezést érte el.
Az országos döntőbe sajnos nem jutottunk be, de nagyon jól éreztük magunkat.
A kézilabda sportág új rendezési feltételekkel lett megrendezve a 2023/2024-es tanévben.
Ősszel a körzeti forduló helyett megyei elődöntőket rendeztek háromfordulós mérkőzéssorozattal. A csoportunk 4 csapatból állt. Itt összetettben a 2. helyen végeztünk, így továbbjutottunk a megyei döntőbe, ahol a másik csoport győztes csapatával kellett megküzdeni. Ezen a mérkőzésen a csapat fölényesen győzött, így a megye bajnoka címért játszhattak a fiúk. A mérkőzés küzdelmes és kemény volt. Sajnos alul maradt a csapat, így megyei másodikként országos selejtezőbe jutottak. Nagyon elszántak voltak a gyerekek és így utaztunk Szegedre. A mérkőzés nagyon szorosan alakult, de sajnos a gólok aránya nem felénk billent. Nem sikerült tovább jutni az országos elődöntőbe.
Óriási gratuláció a csapatnak! Büszkék vagyunk rájuk!
Április 16-án, a Békés Megyei Könyvtárban megrendezett Városi Rejtvényfejtő Versenyen Savolt Sára 4. a osztályos tanulónk III. helyezést ért el.
Szintén a Csabai Kulturális Játékok keretében versenghettek a tanulók a Könyvtárhasználati Versenyen. III. helyen végzett a Botta-Dukát Petra, Czabai Daniella és Sipiczki Rebeka 8.a osztályos tanulók alkotta csapat.
Mind a kettő versenyen Munkácsy Mihállyal kapcsolatos feladványok voltak.
2024. április 13-án tartották Szekszárdon a „Fedorka-SoseVolt VersNap” országos versmondó versenyt, amelyen Kiss Alexa 7.b osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. Az elődöntőbe beküldött videófelvételek alapján válogatta ki a hozzáértő zsűri a legjobb versmondókat, akik a szekszárdi döntőben személyesen is bizonyíthatták tehetségüket. Az egész napos rendezvényen két verset kellett mindenkinek elmondani. Alexa Neubauer Tibor Igazán erős és Szabó T. Anna Pitypang című költeményét szavalta kiemelkedő színvonalon. A produkcióját arany minősítéssel és Reménység Díjjal jutalmazta a zsűri, ráadásul egy különleges herendi porcelán tányérral és könyvcsomaggal is gazdagodott. Alexa meghívást kapott a Versünnep Alapítvány országos gálájára Budapestre. Nagyon örülünk ennek a szép eredménynek!
A Jaminai Közösségi Ház és a Stark Adolf Kertbarát Kör „Kertészkedik a család” címmel rajzpályázatot hirdetett, melyen Nagy Kitti 3.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el,Kóti Kristóf, szintén 3.a osztályos tanuló elismerő oklevélben részesült.
Fűszerkertünk „felélesztésére”, egy szombat délelőttre hívtuk, vártuk iskolánk tanulóinak szüleit. Nem nagy, de annál lelkesebb kis csapattal fogtunk hozzá a magaságyások rendbetételéhez, a fölösleges gyomnövények eltávolításához. Néha emberpróbáló feladat volt a kemény, száraz földből kibányászni az elöregedett gyökereket. De semmi nem jelenthetett akadályt a főleg anyukákból álló brigádunknak. Néhányukat a gyerekek is elkísérték: hordták a gyommal teli vödröket. Egy apuka segítségével a sziklakertet is sikerült odavarázsolnunk a bejárat mellé. Köszönöm Kisné Szilaj Szilvia tanárnőnek, a Hrabovszki, Nagyéri, Petrovszki, Potari-Scheck és a Valastyán családnak, hogy szombat délelőttünket együtt tölthettük, munkánk eredményét tanulóink élvezhetik!
Kovácsné Szatyin Ildikó
Ilyen volt…
Munkában…
Ilyen lett…
A erzsebthelyi.edu.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el. Tájékoztatás a sütikről
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.