Nyuszis-röplabda  Házibajnokság I-II. korcsoport – 2. forduló

Április 15-én megtartottuk a második Nyuszis-röplabda Házibajnokságunkat a Madách utca tornatermében, mely során az alsós korcsoportban a fiatal sportolók ismét megmutatták, hogy nemcsak ügyesek, hanem nagyon elhivatottak is. A házibajnokság sorversennyel, izgalmas mérkőzésekkel és szoros küzdelmekkel zajlott, ahol minden résztvevő kihozta a legtöbbet magából. A gyermekek játékán érezhető volt a folyamatos fejlődés, ügyesen alkalmazták az alapvető röplabda mozdulatokat, mint a labda átadása, fogadása. A csapatok közötti összhang és a közös munkára való törekvés volt a legnagyobb erősség.

A házibajnokság végén a gyerekek emléklapot kaptak, és elmondták, hogy izgatottan várják a következő sporteseményeket. Hiszünk abban, hogy ezek a rendezvények lehetőséget adnak arra, hogy a gyermekek tovább fejlődjenek, és még szorosabb csapatokká váljanak. A következő kihívásokra való felkészülés során biztosan egyre ügyesebbek és magabiztosabbak lesznek.

Gratulálunk minden egyes játékosnak, aki részt vett a házibajnokságon! Büszkék vagyunk a teljesítményükre, és alig várjuk, hogy a következő alkalommal ismét együtt játsszunk!

Sinkáné Kiss Anikó és Patonai Beáta

Csaba Center Futógála 2025. 04. 06. vasárnap

Április 06-án, vasárnap rendezték meg Békéscsabán a Csaba Center előtt a 46. Nemzetközi Sportgála, 31. Utcai futóversenyt.

Iskolánk örömmel tett eleget a meghívásnak és ahogy minden évben, hagyományosan részt is vett az eseményen, ahol az iskolák 3×1000 méter váltófutásban versenyeznek egymás ellen.

A gyerekek örömére a futás után minden résztvevő aranyérmet és édességet kaptak a szervezőktől.

A jó hangulatú rendezvényen az 5-6. osztályos fiúk első, míg a 7-8. osztályos lányok 3. helyezést értek el.

5-6. osztályos fiú I. helyezés

  1. Bánfi Zétény  5. d
  2. Nagy Goron Máté 5. d
  3. Szikora Bence (Jankay Tibor Álltalános Iskola)

7-8. osztályos lány III. helyezés

  1. Szlávik Noémi 8. b
  2. Hajdú Hanna 7. c
  3. Friderikusz Tamara 7. c

További résztvevő csapatok:

3-4. osztályos lány

  1. Fábián Kira 4. c
  2. Nith Petra 4. b
  3. Aradszki Anna 4.
  1. Bencsik Natasa 4. b
  2. Kovács Lili 3. b

3-4 osztályos fiú

  1. Pengő Levente 3. b
  2. Csík Levente 3. c
  3. Halycsik Máté 3. b
  1. Penczi András 4. c
  2. Szilágyi Gábor 3. b
  3. Gellén Zsombor 4. c

5-6. osztályos lány

  1. Baukó Pálma 6. c
  2. Gellén Petra 5.c
  3. Kohanyecz Zoé 5. d

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Versenyekkel teli röplabdás hétvége

2025. április 05-én, szombaton Jászberényben szerepeltek tanulóink U10 Manó korosztályú játékosai, akiknek életük első idegenbeli, utazós versenye volt ez. Rendkívüli izgalommal várták az utat mind a játékosok, mind az edzők. Minden csapat 6 mérkőzést játszott, tehát bőven volt lehetőség feloldódni, gyakorolni, fejlődni.

BRSE Pink: Hevesi Bori Dorka, Hévizi-Bán Bíborka, Ludányi Lotti Maja, Szaszák Róza, Gróf Diána Ildikó.

BRSE Zöld: Farkas-Griecs Szofia, Németh Hanna, Petrina Liza, Puskás Panna.

Felkészítő edzők: Sinkáné Kiss Anikó, Patonai Beáta

2025. április 06-án, vasárnap megrendezésre került a 2024/2025-ös szezon második házi versenye a BRSE legfiatalabb játékosai számára. A rendezvényen hozzávetőlegesen 50 fő 1-2. osztályos leányzó vett részt. Az első tornához képest lényeges változás volt a tematika tekintetében, hiszen most a zsinórlabda-mérkőzések kaptak főszerepet, minden csapat 3-4 összecsapáson mutathatta meg jelenlegi tudását.

A csapat tagjai: Fajó Szofia, Katics Maja, Ötvös Madlen, Pállai Petra, Galgóczi Nikolett

Felkészítő edző: Patonai Beáta

𝐄𝐫𝐞𝐝𝐦𝐞́𝐧𝐲𝐞𝐬 𝐚𝐭𝐥𝐞́𝐭𝐢𝐤𝐚 𝐯𝐞𝐫𝐬𝐞𝐧𝐲 𝐚𝐳 𝐄𝐫𝐳𝐬𝐞́𝐛𝐞𝐭𝐡𝐞𝐥𝐲𝐢 𝐀́𝐥𝐭𝐚𝐥𝐚́𝐧𝐨𝐬 𝐈𝐬𝐤𝐨𝐥𝐚́𝐛𝐚𝐧!

Iskolánk március 26-án, szerdán tartotta a házi atlétikai versenyét a Rózsa utcai sportpályán.

A testnevelők célja a versenyeztzetés, gyakorlás mellett az volt, hogy I-IV. korcsoportban a legjobb csapatokat tudják majd összeállítani a tavaszi körzeti többpróba atlétika diákolimpiára.

A sportszerű versenyt a jó hangulat jellemezte. A nap végén minden tanuló boldogan vette át az emléklapot a részvételről, illetve minden korosztályban az 1-3. helyezett érem díjazásban részesült.

Gratulálunk minden versenyzőnek, érmesnek, felkészítő pedagógusnak!

Hajrá a körzeti diákolimpián, hajrá Erzsébethelyi!

EREDMÉNYEK:

I.korcsoportos lány

1. Nagy Szófia
2. Hevesi Bori
3. Nagy Nóra Lili
4. Hudák Viktória
5. Körömi Janka
6. Farkas Griecs Szófia

I. korcsoportos fiú

1. Piszter Jonatán
2. Turák Szabolcs
3.Pengő Levente
4.Dzsugán Zsombor
5. Fábián Pál
6. Szabó Tamás

II. korcsoportos lány

1. Kovács Boglárka
2. Fábián Petra
3. Kutyik Zsófia
4. Szaszák Róza
5. Bencsik Natasa
6. Fábián Kira

II. korcsoportos fiú

1. Péter Attila
2. Dudás Noel
3. Horváth Gergő
4. Molnár Zoltán
5. Vidovenyecz Olivér
6. Oláh Csaba

III. korcsoportos lány

1.Nagy Luca 
2. Kohanyecz Zoé
3. Potocska Bianka
4. Szikora Petra
5. Petrovszki Zsófia
6. Baukó Pálma

III. korcsoportos fiú

1. Nagy Goron Máté
2. Sárközi Alen
3. Baranyi Gergő
4. Boros Gergely
5. Puskás Ármin
6. Kovács Máté

IV. korcsoportos lány

1. Csicsely Ágnes
2. Friderikusz Tamara
3. Kincses Zsaklin
4. Baiczer Niké
5. Domokos Petra
6. Szarvas Kitti

IV. korcsoportos fiú

1. Szikora Patrik
2. Araczki Bence
3. Kanalos Iván
4. Fridl Károly
5. Sárközi Artúr
6. Szász Máté

Iskolánk kiemelkedő eredményei a megyei mezei futóversenyen

2025március 21-én, pénteken 10:00 órakor, a Gyula Kisökörjárási Szabadidő Központ adott otthont a várva várt megyei mezei futóversenynek, ahol iskolánk diákjai is részt vettek. 

A verseny során iskolánk versenyzői kiváló teljesítményt nyújtottak. Az alábbi eredmények születtek:

  • III. korcsoport fiú: 2. helyezés
  • IV. korcsoport fiú: 3. helyezés
  • IV. korcsoport lány: 3. helyezés

Különösen figyelemre méltó, hogy a III. korcsoport fiúk csapata bejutott az országos döntőbe, ahol újabb nagy kihívás vár rájuk.

Gratulálunk minden versenyzőnek, és sok sikert kívánunk az országos döntőbe jutott csapatnak!

Felkészítő pedagógusok: Beraczka Krisztina, Debreczeni Dezső, Szabó István Zoltán

2024-2025. évi mezei futóverseny

Alapszintű döntő

2025. március 12 – én Békéscsabán, a Tünde utcai Sportcentrum atlétikai pályáján került megrendezésre, az Alapszintű Mezei Futóverseny, első fordulója. Iskolánk több mint 60 tanulóval vett részt a megmérettetésen.

Iskolánk csapatai eredményesen zárták ezt a versenyt:

A II. korcsoportban a lányok csapata 1. helyen végzett. A csapat tagjai: Szaszák Róza, Kutyik Zsófia, Fábián Petra, Piszter Sára, Fábián Kira.

A III. korcsoportban a lányok csapata 3. helyen végzett. A csapat tagjai: Baukó Pálma, Kohanyecz Zoé, Sárközi Lola, Potocska Bianka, Péter Lia

A III. korcsoportban a fiúk csapata 3. helyezést értek el. A csapat tagjai: Zelenyánszki Marcell, Német Milán, Baranyi Gergő, Nagy – Goron Máté, Sárközi Alen  

A IV. korcsoportban a lányok csapata 3. helyen végzett: A csapat tagjai: Baiczer Niké, Csicsely Ágnes, Szarvas Kitti, Elekes Jázmin, Kincses Zsaklin

A IV. korcsoportban a fiú csapatunk szintén 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Petró Bálint Sándor, Kanalosh Iván, Araczki Bence, Piszter Robin, Sárközi Artur

Egyéni kategóriában legjobb eredményt elért tanulóink:

Baiczer Niké (IV. korcsoportban): 5. helyezés

Sárközi Alen (III. korcsoportban): 6. helyezés

Csicsely Ágnes (IV. korcsoportban): 7. helyezés

Szaszák Róza (II. korcsoportban): 7. helyezés

Nagy – Goron Máté (III. korcsoportban): 8. helyezés

Piszter Robin (IV. korcsoportban): 8. helyezés

Péter Attila (II. korcsoportban): 9. helyezés

Péter Lia (III. korcsoportban): 9. helyezés

Minden tanulónak szeretettel gratulálunk.

Szabó István Zoltán, Debreczeni Dezső, Sinkáné Kiss Anikó,
Baloghné Aradszki Gyöngyi, Beraczka Krisztina

ARANYÉREM A VÁRMEGYEI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐN

2025. február 11-én és március 11-én hatalmas sikerrel zárult az iskolánkban megrendezett IV. Korcsoportos Röplabda Diákolimpia Vármegyei Döntője.
Csapatunk magabiztos játékkal szerezte meg az első helyet. A verseny során kitartás, csapatszellem és precíz játéktechnika jellemezte a lányokat, akik körmérkőzéseken bizonyították rátermettségüket.

Gratulálunk a csapatnak és felkészítőiknek!

Hajrá lányok, további sikereket kívánunk az országos megmérettetésen!
A csapat tagjai: Baiczer Niké, Bohus Réka, Csicsely Ágnes, Dóczi Bianka, Horváth Mónika, Kincses Zsaklin, Kocsubé Viola ,Pelesz Gréta, Péter Lia, Petrovszki Zsófia, Potocska Bianka, Szarvas Kitti
Edző: Németh Ferenc
Felkészítő pedagógus: Sinkáné Kiss Anikó

Sikeresen rajtolt az Országos U10-es Manó Bajnokság 1. fordulója

Márciusban kezdetét vette az Országos U10-es Manó Bajnokság, amelynek első fordulóját a Békéscsabai Röplabda Akadémián rendezték meg.

Az alsó évfolyam fiatal röplabdázói 2-2 elleni játékban mérhették össze tudásukat.

A tornán résztvevő 12 csapat hatalmas lelkesedéssel és örömmel játszotta le a 15 perces meccseket. A bajnokság elérte célját, amely a sportág szeretetét és a játék örömét helyezte előtérbe.
A gyerekek ügyesen helytálltak, bátran küzdöttek, és minden mérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

A sikeres első forduló után izgatottan várjuk a folytatást, amely április 5-én Jászberényben lesz.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Edzők: Patonai Beáta és Sinkáné Kiss Anikó

Röplabdás farsangi házibajnokság I-II. korcsoport

2025. február 18-án izgalmas és szórakoztató röplabdás farsangi házibajnokságot rendeztünk az 1-4. évfolyamos tanulók számára a Madách utca tornacsarnokában. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek aktívan részt vegyenek a sportban, megtapasztalják a csapatmunka erejét és élvezetes környezetben gyakorolják az alapvető röplabda mozdulatokat.

A verseny különböző korosztályok számára lett szervezve, figyelembe véve a gyerekek mozgásfejlődését és érdeklődését. Az I. korcsoportban (1-2. évfolyam) a hangsúly a játék örömére és a labdakezelés egyszerűbb formáira helyeződött, míg a II. korcsoportban (3-4. évfolyam) a gyerekek már komolyabb technikai alapokat sajátítottak el és próbálták ki magukat a háló feletti labdaátadásban is.

A verseny során minden csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és a verseny végére mindegyik gyermek egy-egy emléklapot vehetett át. A legnagyobb dicséretet az elkötelezettségért és csapatszellemért kapták, mivel minden résztvevő jól együttműködött a társakkal.

A házibajnokság remek alkalom volt arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek a röplabda alapjaival, miközben szórakoztak és csapatszellemben versenyeztek. A rendezvény mindenki számára felejthetetlen élmény maradt, és biztos alapot ad a jövőbeli sportversenyekhez. A gyerekek lelkesedése és fejlődése biztosítja, hogy a jövőben még több hasonló eseményt rendezzünk.

Sinkáné Kiss Anikó és Patonai Beáta

Megyei Játékos Sportverseny Diákolimpia 2. és 7. hely

Gyulán került megrendezésre 2024. december 10-én a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban a játékos sportverseny megyei döntője. A döntőbe hét iskola csapata jutott be, ahova iskolánk két csapatot delegált. 

Szoros versenyben vívta ki az “A” csapatunk az országos elődöntőbe jutást, 2. helyet elérve, míg a “B” csapatunk hatalmasat küzdve a 7. helyen végzett.

Felkészítő tanárok: Sinkáné Kiss Anikó, Szirmai-Végvári Gréta, Debreczeni Dezső, Szabó István Zoltán

Terematlétika verseny, Békésen

Iskolánk Rózsa utcai tanulói 2024. november 22-én a Kölyök Atlétikai program keretein belül léphettek pályára az idei terematlétikai csapatversenyen.

A fiatalok, helyből távolugrás, sprintváltó, gátváltó, ritmusszökdelés, medicinlabda lökés, ötösugrás versenyszámokban mérték össze tudásukat.

U12 csapat IV. helyezés

Nagy Goron Máté
Bánfi Zétény
Baukó Pál
Baranyi Gergő
Kohanyecz Zoé
Tóth Zoé
Penczi Boglárka
Bencsik Lili

U10 csapat V. helyezés

Dudás Noel
Péter Attila
Pengő Levente
Bencsik Natasa
Turák Szabolcs
Bánfi Zente
Kiss Hanna
Horváth Gergő

Felkészítő: Debreczeni Dezső

Körzeti Játékos Sportverseny Diákolimpia 1-2. hely

2024.december 3-án rendezték meg Békéscsabán a Játékos Sportverseny Diákolimpia körzeti fordulóját.

Iskolánk mindkét telephelye képviseltette magát ezen a versenyen.

Öt iskola mérte össze a tudását, ahol iskolánk két csapata az első két helyen végzett. Ezzel kiérdemelte a Vármegyei döntőn való indulást, amit Gyulán rendeznek meg.

Felkészítő tanárok: Sinkáné Kiss Anikó, Szirmai-Végvári Gréta, Debreczeni Dezső, Szabó István Zoltán