„Száll a madár ágrul ágra… „

Népdaléneklési délutánt szerveztünk iskolánkban. Örömmel töltötte el lelkünket, hogy ilyen szép számmal jelentkeztek „dalos pacsirtáink” a kötetlen éneklélsre, zenélésre. Oboa és hegedűszó színesítette a szólóban, párban és kalákában éneklő gyermekek dalcsokrait. Volt itt eszem-iszom,  dínom-dánom, s a legfontosabb, hogy  mindenki élményekkel telve, éremmel a nyakában emlékezhet majd e szép napra. 

Gajdács Tiborné

Mézes gondolatok

A Mézes gondolatok kiállításhoz kapcsolódóan a Munkácsy Mihály Múzeum meghirdette Az életet adó beporzók és a folyékony napsugár című kreatív pályázatát óvódások és általános iskolás diákok részére. A pályázatra a Békés megyei óvodák és iskolák mellett az ország minden részéből, mint például Nyíregyházáról, Pécsről és Solymárról is érkeztek pályamunkák. A közel száz darab beérkezett alkotás között a felhívásnak megfelelően rajzok, prezentációk, rövid videók, kreatív játékok, sőt még egy kis színházi előadás is voltak.

A pályázat eredményhirdetésére 2022. április 9.-én került sor, amelyre iskolánk három tanulója is meghívást kapott.

Prezentációk

 I. díj:

Koós Kevin (7. A osztály)

Cím: A háziméh

 II. díj:

Zahorán Noémi (6. B osztály)

Cím: Miért fontosak a méhek?

 III. díj:

Laduver Janka (6. B osztály)

Cím: A természet apró csodái – A méhek

Felkészítő mindhárom tanulónál: Hrabovszki Katalin

DÖ nap a Madáchban

Iskolánkban sikeres diákönkörmányzati napot tartottunk ápr. 11-én. Az első két órában az alsó tagozatosok változatos programokon vettek részt, miközben a nagyobbak fordított órákat tartottak. A rövid iskolagyűlés után az osztályok különböző állomásokra látogattak, ahol rövid, de annál érdekesebb feladatokkal találkozhattak.

A jó hangulatú nap az ebéddel fejeződött be.

Buzássy Béla

Szép siker a Mozaik Kiadó nemzetközi versenyén

Lezárult a Mozaik Kiadó által szervezett XV. Nemzetközi Internetes Tanulmányi Verseny. Iskolánk 9 tanulója nevezett angol nyelvből az 5 online fordulóból álló versenysorozatra. Az általános iskolások kategóriájában a legjobb eredményt elért diákok meghívást kaptak a döntőre, ahol személyesen,
az ország különböző városaiban bizonyíthatták tudásukat. Oláh Dénes 6.d osztályos tanulónk bejutott a döntőbe, és ott 6. helyezést ért el.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Középpontban a víz

A víz világnapja alkalmából a gyulai Tájvízházba látogatott osztályunk, a 6.b.
Először egy léghajóval repültünk a Körös-vidék felett. Megnéztük környékünk múltját és jelenét a vízügy szempontjából. A következő teremben árvízzel kapcsolatos filmet néztünk meg. Kavicsokkal mérhettük meg, milyen súlyú egy-egy madár. Megismerkedtünk a fürdőzés kultúrájával, a gyulai fürdőzés őstörténetével. Megnéztük, hogyan zajlott az orvoslás évszázadokkal ezelőtt. Dr. Mosonyi Emil világhírű professzornak, a hazai vízügytörténet egyik legnagyobb alakjának életútjáról is olvashattunk.
Látogatásunk végén egy külön foglalkozáson vettünk részt, ami a hajózásról szólt. Külön érdekesség volt, hogy gátat is építhettünk.
Nagyon jóléreztük magunkat ezen a kiránduláson.

Hrabovszki Katalin